Jóleső érzéssel tölt el, hogy a festményeimet kiállítva látom végre itthon, Budapesten is! Nagy öröm, hogy most már a hazánkban élő művészetet kedvelőknek is tudok segíteni, szebbé tenni a napjait, vagy akár a lakását egy–egy alkotásommal!

Az elmúlt hónapok rengeteg kihívással jártak mind a saját, mind pedig a Lesz-Müllek Art márka Közel-Keletről való hazaköltöztetése kapcsán. (A világjárvány nyomasztó oldalára nem is térnék ki, nagyon bízom benne, hogy végre teljesen a hátunk mögött hagyhatjuk ezt az időszakot…) Visszatérve a hazaköltözésre, 8 év holmijait konténerbe zsúfolni, majd azokat fogadni, nem volt kis hihívás a magamfajta gyűjtögető, a jólbevált dolgaihoz ragaszkodó művészléleknek. Nem állítom természetesen, hogy minden doboz tartalma máris teljesen a helyére került, de ahogy a „Half Way To Heaven”-t  kihelyeztem a Showroom falára, abban a pillanatban hírtelen elöntött, és átjárt az érzés, hogy „igen, megérkeztem”. 

Fontos mérföldkő tehát a mai nap, kicsit megállok és elégedetten megpihenek, de nem sokáig, holnap már a következő célokra összpontosítok, amiből – aki ismer tudja – sosincs hiány :)) 

Nagyon szépen köszönöm a családomnak, barátaimnak és mindenkinek aki eddig is lelkesített, bátorított, a megrendelőimnek, vásárlóimnak, hogy engem bíztak meg a nappalijukba szánt csoda megalkotásával. Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra.

Hálás vagyok, hogy itt lehetek, és érzem, hogy ez egy újabb nagyszerű kezdet, amelynek során újabb izgalmas kihívások, projektek, színes megrendelések, előremutató, építő emberi- és üzleti kapcsolatok várnak…

Mától megtalálhatóak alkotásaim a belváros szívében, a Váci utca és a Nyáry Pál utca találkozásánál lévő barátságos dizájner oázisban, a budapesti Open Showroom falain! 

Hello Budapest, Hello Open Showroom!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük