Szeptember 24-26. között kerül sor a S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállításra a Budapest Sportarénában. Ez Magyarország egyik legnagyobb design- és lakásberendezési rendezvénye, ahol a kiállítók a klasszikustól kezdve a modern, sőt jövőbemutató trendekig rendkívül széles palettát vonultatnak fel. Az idei évben az a megtiszteltetés érte a Lesz-Müllek Artot, hogy ott lehetünk mi is, ugyanis három festményemet beválogatták a kurátori programba, egy pedig egy külön kiállítói térben kapott helyet.

A kiállításon képviselteti magát szinte minden lakberendezéssel és designnal foglalkozó vállalkozás és alkotó, akik számítanak a szakmában. A S/ALON Budapest minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy összehozza a hazai design lakberendezési szakembereket, és fórumot teremtsen számukra, hogy új ötletek, projektek születhessenek. Az esemény kurátori programjának keretében megtekinthető három festményem, a Bali Meditation, a Himalayan Morning és a Sunset címűek, egy alkotásom, a Sunrise pedig egy külön erre az alkalomra megálmodott kiállítói térben kapott helyet.

A kiállítás a világ vezető designereinek alkotásait vonultatja fel, a látogatók egy helyen találkozhatnak az összes jelenleg népszerű lakberendezési irányzattal, megismerkedhetnek a trendekkel, inspirálódhatnak, és természetesen szakértőktől kaphatnak tippeket, iránymutatást. Az enteriőrdesign szerelmesei és a szakmai közönség 7000 négyzetméteren, több mint száz egyedi, harmonikusan berendezett enteriőrt fedezhet fel, és természetesen be is szerezhetik lakásuk legújabb ékét, vagy akár megtalálhatják azokat a szakembereket, akik segítenek teljesen újjá varázsolni az otthonukat. A terek dúsan díszítettek, hogy minél több inspiráló és friss lakberendezési trendet felvonultathassanak a kiállítók, a látogatók pedig felejthetetlen élményekkel gazdagodhassanak.

A S/ALON BUDAPEST kiállítása tulajdonképpen egy remek találkozási pont a designerek, lakberendezők, művészek, valamint az építkezés és lakásfelújítás előtt állók, és a téma iránt érdeklődők számára. Kevés lehetőség van arra, hogy ne csak magukkal az egyes márkákkal kerüljön kapcsolatba az ember, itt viszont alkalom nyílik arra, hogy a látogatók megismerkedjenek az egyes brandek mögött álló kreatív csapatokkal, tervezőkkel, lakberendezőkkel, művészekkel. Érdemes kilátogatni, hiszen egyedi, testre szabott tanácsokat kaphatsz az otthonod berendezésével vagy átalakításával kapcsolatban. A helyszínen lehetőség nyílik a kiállított bútordarabok kipróbálására, a minőségi részletek megtapasztalására, és természetesen meg is vásárolhatod az egyes darabokat, kiegészítőket, alkotásokat, ha megtetszik valami.

A kurátori programban helyett kapott alkotásaim mindegyike a természetközeliséget, a naturális szépségeket állítja a középpontba. Természetesen nem csak ezeket a festményeimet tekintheted meg, hanem szeretettel várlak egy kötetlen beszélgetésre, ahol akár közösen megálmodhatjuk a számodra tökéletes festményt is!

A S/ALON BUDAPEST-nek köszönöm a fantasztikus lehetőséget, hogy ott lehetnek az alkotásaim a kurátori programban!